Ki ne akarna örökké élni? Még ha tagadja is, biztos néha előbújik az ember agyának kis zugából ez az érzés, hogy húúú igen, biztos jó lenne. Főleg ha tudja, hogy végig nagyon-nagyon boldog lenne.
Én is elgondolkodom ezen néha...nem szégyen ez. Ez is olyan vágy, amiről tudjuk, hogy soha nem fog teljesülni. (Mint az, hogy nekem valaha is lesz annyi bátorságom, hogy piercingem legyen.) DE az elmúlástól való félelem szörnyű. Tudom, hogy még nagyon fiatal vagyok ahhoz, hogy ilyeneken gondolkodjam, hiszen ha a sors kegyes lesz hozzám, akkor nem fogom faiatalon befejezni ezt az életet... az öregedéstől sem félek, a legtöbb idős embert is olyan szépnek tartom. Vannak akiknek jól áll az öregség. FEhér haj, mosolygós ráncok, bár sajnos ezt is megtudja keseríteni a betegségek és a szerettek elvesztése... na igen, ez az amitől nagyon félek. Idősek leszünk egyszer, és majd látnunk kell, ahogy egyre többen boldogabb (?...kitudja) létre szenderülnek, és egyre jobban elmagányosodunk.
Vagy nem. Mamám példája lebeg előttem. Sajnos a fiaira nem sokszor számíthat (szégyen...), és úgy gondolom, hogy velem beszél a legtöbbet a családban. Ha itthon vagyok, sokat vagyok nála. Néha említi, hogy azért bántja, hogy a fiai nem olyan ragaszkodóak (nevelés...apuék mesélték, hogy elég szigorúan nevelték őket vagy nemtom...bizti megérdemelték XDmás idők..) Emiatt kitalál mindig vlaami őrültséget, de legalább nem hagyja el magát és ül egésznap a tv előtt. Most például számítógépezni tanul, mostmár egy fehérvári éneklősklubba is jár, és még mindgi a helyi nyugdíjasklubb gazdaságisa. Aztán emelett még mindenféle dologra kapható. Egyik barátnőjével nemrég voltak Olaszországban...vagy egy bácsinak segített helytörténeti múzeumot csinálni.
NEm is kell mondanom talán, hogy nagyon büszke vagyok rá, és ezzel egy példát állított ellém. NEm szabad feladni!!!!
