MA egésznap olyan fura hangulatom volt. Szó nélkül segítettem anyunak. Senkivel sem álltam le vitázni ( ez nagy szó, a mi családunkban szeretjük nagyon a vitás helyzeteket, jóllehet, általában senki sem kerül ki győztesként a végén), egyszer sem unatkoztam.
Mintha megtaláltam volna azt a bizonyos lelki békét, az egyensúlyt és hasonlók. Persze felhőtlen, kiteljesedett boldogságról nem beszélhetünk. Csak és kizárólag a csontig hatoló, már-már idegesítő nyugalomról. De azért jól jött.. Most át tudtam gondolni minden eddig történt dolgot, azt hogy mi lehet belőle a jövőben, logikusan meg tudtam szervezni az elkövetkezendő fél órát(tehát nem kellett fél óra alatt hatszor, lemennem a konyhába, csak egyszer).
Jó lenne ha mostmár meg tudnám osztani valakivel ezt a nyugalmat. Én türelmes vagyok...tudom hülyeség várni, de hiába...mikor keresek, mindig kitör a katasztrófa. És az nem jó.
